2014. július 26., szombat

Garázsvásár Csillaghegyen

2014. augusztus 2-án szombaton 8-16 óráig garázsvásár lesz a 1039 Budapest, Attila u. 15. sz. alatt - a szervezők mindenkit sok szeretettel várnak.
 

2014. július 23., szerda

Judit beszámoljóa

Reggel 9 órakor pontosan érkeztek a szétnézni, illetve vásárolni szándékozó emberek. Mondhatom bátran, hogy tömegesen. Ez minket nagyon meglepett, hiszen sajnos szórólapozásra, plakátolásra nem volt (idő hiányában) lehetőségünk, így erre egyáltalán nem számítottunk. Gyakorlatilag a reggeli dömping után komótosan szállingóztak be érdeklődők, akik jellemzően valamilyen számukra hasznos dologgal távoztak. 
A garázsban megfordult személyek nagyon szimpatikusak, kedvesek voltak. Mondhatom, igazán jó hangulatban telt a nap. Délután már gyakorlatilag nem jött senki, mégis sikeresnek éltük meg a vásárt. Kellemes emberekkel találkoztunk, bízom benne mindenki elégedetten távozott. Mi jóérzéssel fejeztük be a napot.

2014. július 22., kedd

Garázsvásár Budaesten a 12. kerületben

2014. július 26-án 10-18 óráig garázsvásár lesz a 1121 Budapest, Magas út 36. sz. alatt - a szervezők mindenkit sok szeretettel várnak.


Garázsvásár Budapesten a 18. kerületben

2014. július 26-án szombaton 9-14 óráig garázsvásár lesz a 1181 Budapest, Vörösmarty Mihály u. 29. sz. alatt - a szervezők mindenkit sok szeretettel várnak.

Lesznek:

- Ruhák
- Konyhai eszközök
- Újságok
- Hímzőfonalak
- Könyvek
- Nyomtatók
...sok egyéb más

Garázsvásár Zuglóban

2014. július 26-án szombaton 14-20 óráig garázsvásár lesz a 1145 Budapest, Mexikói út 39. sz. alatt - a szervezők mindenkit sok szeretettel várnak.


Garázsvásár Leányfalun

2014. július 25-én pénteken 13-20 óráig, július 26-án szombaton 11-20 óráig és július 27-én vasárnap 11-20 óráig garázsvásár lesz a 2016 Leányfalu, Móricz Zsigmond út 188. sz. alatt - a szervezők mindenkit sok szeretettel várnak.

Lesznek:

- Festmények
- Képek
- Kisplasztika
- Könyv
- DVD-k
- Ajándék és használati tárgyak
...és sok-sok egyéb más

2014. július 16., szerda

Garázsvásár Csobánkán

2014. július 25-én pénteken 14-18 óráig és július 26-án vasárnap 9-12 óráig garázsvásár lesz a 2014 Csobánka, Szellő u. 22. sz. alatt - a szervezők mindenkit sok szeretettel várnak.


Garázsvásár Fonyódligeten

2014. július 19-én szombaton és július 20-án vasárnap, mindkét nap 10-18 óráig garázsvásár lesz a 8640 Fonyódliget, Köztársaság út 117. sz. alatt a 7. sz. főút mellett - a szervezők mindenkit sok szeretettel várnak.


Garázsvásár Budapesten a 18. kerületben

2014. július 26-án szombaton 9-17 óráig garázsvásár lesz a 1188 Budapest, Tölgy u. 46. sz. alatt - a szervezők mindenkit sok szeretettel várnak.


Garázsvásár Pesterzsébeten

2014. július 19-én szombaton és július 20-án vasárnap, mindkét nap 10-18 óráig garázsvásár lesz a 1202 Budapest, Kazinczy u. 28. sz. alatt (a Nagykőrösi úttól nem messze) - a szervezők mindenkit sok szeretettel várnak.

Lesznek:

- játékok
- könyvek
- gyermek és felnőtt ruhák
- cipők
- műszaki cikkek
- mosdó
- wc és wc tartály
- medence
- babakocsi
... és sok egyéb más

Érdemes eljönni, mert 2 eladó lesz 1 helyen!

2014. július 14., hétfő

Garázsvásár Csillaghegyen

2014. július 19-én szombaton 9-16 óráig garázsvásás lesz a 1039 Budapest, Attila u. 15. sz. alatt - a szervezők mindenkit sok szeretettel várnak.


Garázsvásár Érden

Vedd és vidd ami kell, az árban megegyezünk!
Jól jársz, ha szombaton Érden jársz.
Költözés miatt kiárusítjuk házunk berendezését és használati tárgyainkat
Garázsvásár Érden 2014.07.19-én szombaton 10-18 óráig.
Helyszín: 2030 Érd, Bagoly utca 42. (A házzal szemben parkolóhelyek vannak.)
 
Telefonos elérhetőség: 30-3436979
Bútorok: ágyak, kanapék, íróasztal, étkező asztal, székek, cipős-szekrény, fürdőszoba szekrény, könyvespolc, tálaló
Hűtő, mosógép, mikro
Könyvek, képek, függönyök, falvédők és dísztárgyak
Szerszámok, kerti és műszaki eszközök, fűnyíró
Ruhák és cipők
Edények és konyhai eszközök, poharak
Ágyneműk és törölközök, paplanok és párnák
Faanyagok és építkezési anyagok
stb…
 

2014. július 9., szerda

Krisztina beszámolója

Nagyon köszönöm a megosztást és a segítséget melyre azt gondolom minden garázsvásárt tervező polgártársunknak szüksége van.
Nagyon szívesen írom le tapasztalataimat legyen az pozitív vagy negatív. Az említett garázsvásár megrendezésre került, sajnos a 10-14 eladó jócskán megfogyatkozott a vásár első napjára, de pozitív hogy az első napon hozzánk ellátogatók közül 2 újabb eladó jelentkezett.
A hozzánk kilátogató emberek 99%-a jó ötletnek találta a több eladót felvonultató vásár ötletét, így több és nagyobb választékból válogathattak.
A reklám nem győzi az ember saját magának elmondani mennyire fontos is a hírverés, mi ez esetben az önök portálján, plakátokkal több városban, és egy helyi televízió képújságján is meghirdettük az eseményt. Ennek ellenére a két nap alatt ~40-50 látogatónk akadt, ami csalódást okozott a befektetett munka mértékét tekintve. De már tudjuk ahhoz, hogy eljusson minden otthonba a hír, szórólapozni kell, mert az emberek a rohanó világban nem álnak meg plakátot olvasni, és nem, vagy csak kevesen olvasnak képújságot. A következő vásárunkat szórólappal is hirdetjük, melyre 10%-os árengedményt adunk, ha magával hozza és bemutatja a kedves vásárló.
Csak ajánlani tudom mindenkinek a garázsvásár rendezését, kedves emberekkel lehet találkozni, sok ötletet és lehetősséget mutat meg az embereknek hogyan is lehet a megunt, vagy használaton kívüli tárgyaik eladását személyessé tenni.

Garázsvásár Budapesten a 14. kerületben

2014. július 11-én pénteken 10-17 óráig garázsvásár lesz a 1148 Budapest, Bánki Donát u. 17. I. em. 20. sz. alatt.

Lesznek: használt és új ruhák, valamint cipők! Az egyes darabok már 400 Ft-ért megvásárolhatóak!

A szervezők mindenkit sok szeretettel várnak.


Garázsvásár Komáromban

2014. augusztus 16-án szombaton 10-17 óráig garázsvásár lesz a 2093 Komárom-Koppánymonostor, Pipacs u. 3. sz. alatt - a szervezők mindenkit sok szeretettel várnak.


2014. július 7., hétfő

Garázsvásár Érden

2014. július 12-én szombaton 10-16 óráig garázsvásár lesz a 2030 Érd, Kont u. 11. sz. alatt (Kont u. - Lóránd u. sarok).

Lesznek:

- Könyvek
- Képregények
- Műszaki cikkek
- Hanglemezek
... és sok-sok más egyéb

A szervezők mindenkit sok szeretettel várnak!

2014. július 5., szombat

Ernő beszámolója

Mi most csináltunk először ilyet. Nagyon köszönjük a hírverést.

A tapasztalataink:

Az egész nap egy jó hangulatú szomszédolás volt. Nagyon sokan eljöttek kb 60-an. Mindenki örült a "kincsvadászatnak". Senki nem ment el üres kézzel. Az egész egy happening volt. Nem a pénzről szólt, hanem az apropó - hogy lehet kincseket keresni -  segített sok emléket megosztani, tapasztalatokat cserélni. A tárgyak megelevenedtek új értelmet kaptak az új tulajoknál.
A legértékesebb a jó társalgás volt. Jöttek látogatók kutyusokkal, és a kutyusok is kaptak ajándékot.

Szerintem mások is kedvet kaptak az ilyen rendezvényhez.

Röviden ennyit. Remélem lesz folytatás.

Üdv. Ernő

Judit és AnnaMárta beszámolója

Két napon keresztül tartottuk a vásárt. A szombati délelőtt egész pörgősre sikeredett. Kedves emberek látogattak meg bennünket és sokan közülük nem mentek el üres kézzel. Nagy örömünkre. A vasárnap már nagyon álmos lett. Akkor alig tértek be hozzánk. Mikor délután 3-kor zárni készültünk egy mama két nagy lányával véletlen arra sétált. Ők zárták a napot és nagyon boldogan vásároltak jó néhány ruhát a lányoknak. Összességében egy kellemes hétvégét töltöttünk el.
 
Köszönjük még egyszer a közreműködést. Valószínűleg még benevezünk egy ilyen vásározásra az idén.
 
Üdvözlettel,
Judit és AnnaMárta

2014. július 3., csütörtök

Garázsvásár Szolnokon

2014. július 5-én szombaton 9-17 óráig garázsvásár lesz az 5000 Szolnok, Éva út 26. sz. alatt - a szervezők mindenkit sok szeretettel várnak.


Garázsvásár Budapesten a 14. kerületben

2014. július 12-én szombaton és július 13-án vasárnap, mindkét nap 8-16 óráig garázsvásár lesz a 1145 Budapest, Gyarmat u. 91. sz. alatt - a szervezők mindenkit sok szeretettel várnak.


2014. július 1., kedd

Garázsvásár Érden

2014. július 5-én szombaton 10-18 óráig garázsvásár lesz a 2030 Érd, Balatoni út 84. sz. alatt - a szervezők mindenkit sok szeretettel várnak.


Garázsvásár Budapesten a 2. kerületben

2014. július 5-én szombaton 8-20 óráig garázsvásár lesz a 1022 Budapest, Bimbó út 3. sz. alatt - a szervezők mindenkit sok szeretettel várnak.